Gyógygombák kutyáknak, cicáknak
Napjainkban egyre nagyobb figyelmet kapnak a gyógygombák, amelyek áldásos hatásai rendkívül szerteágazóak.
Ha nem valamilyen sérülés vagy születési rendellenesség áll a háttérben, a legtöbb betegség összefüggésbe hozható az immunrendszerrel. Amikor testünk védekezőképessége bármilyen okból meggyengül, szinte azonnal jelentkeznek az egészségügyi tünetek. Először enyhék a panaszok, ilyen intő jel például a gyengeség, a gyakori fejfájás vagy a gyulladások elszaporodása. A betegségek másik támadási felülete az emésztés, illetve az emésztőrendszer, ami egyébként szintén szoros kapcsolatban áll az immunrendszerrel – elég csak arra gondolni, hogy az immunsejtek 80 százaléka a vastagbélben helyezkedik el. Ez az oka annak, hogy az ugyanitt található, és az emésztést is befolyásoló bélflóra állapota, közvetlenül kihat az immunrendszer működésére.
A gyógygombáknak használata során a leghatékony kezelés a rák megelőzésében bizonyított. A világ minden tájáról végzett kutatásokból összeállított eredmények arra utalnak az egész gombakivonatok olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek pozítivan hatnak a káros rákos sejteke ellen.
Gyógygombák használata az állatgyógyászatban:
Kutatások és gyakorlatok szerint a gyógygomba-kiegészítőket állatoknál is nagyon pozítiv eredményekkel használják. Akár már meglévő betegségek kezelésére akár megelőzésre használjuk, mindenhol óriási fejlődéseket mutattak a figyasztásuk után. Külön-külön vagy akár együtt kombinálva is fogyaszthatók a különböző gombák.
Milyen betegségek kezelésére használhatóak a gyógygombák kutyáknak, cicáknak:
- Májbetegség
- Vesebetegség
- Szívbetegség
- Rák
- Immunrendszeri hiányosságok
- Rezisztens bakteriális vagy gombás fertőzések
- olyan gyógyszerek mellékhatásai, mint a kortizon, a Cox-2 inhibitorok, a kemoterápia,valamint bolhák és kullancsok elleni vegyszerek
- Gyengeség és degeneráció idős háziállatoknál
- Akut és krónikus hólyaghurut.
A gyógygombák kutyáknak milyen tápanyagokban gazdagok?
- Vitaminok (B, C, folsav, D-pro-vitamin)
- Ásványi anyagok (kálium, szelén, kén, nátrium, germánium, cink és foszfor)
- Fehérje (esszenciális aminosav-prekurzorok)
- cukrok (mannit, xilóz, ribóz, glükóz, galaktóz, mannóz)
- Lipidek (foszfolipidek, szterolok, szterin-észterek, szabad zsírsavak, mono-, di- és trigliceridek)
- Poliszacharidok (glikogén, kitin, Beta-D-glükánok)
- Illóolajok (triterpének)
- Szterolok
- Enzimek (antibakteriális, proteolitikus)